Partnereink
Köszönjük minden eddigi és jelenlegi partnerünknek a segítő együttműködést, hogy előre mozdította az Etikus Vállalkozás ismeretének továbbadását a magyar fiatalság számára.
Reméljük, a továbbiakban az új támogatókkal és partnerekkel karöltve még több fiatal vállalkozó kedvű hazai és határon túli vállalkozónak, üzletembernek, alkalmazottnak teremthetünk egy jobb, pozitívabb jövőszemléletet, életformát.
Kiemelt partnereink
Szamos
A Szamos családi vállalkozás, mely évtizedek óta foglalkozik prémium minőségű édesipari termékek gyártásával és értékesítésével. Történetünk az 1930-as évekig nyúlik vissza, amikor az alapító Szamos Mátyás megtanulta a marcipánrózsa készítését. Azóta a cég több száz embert foglalkoztat, a termékpaletta pedig jelentősen bővült. Többek között csokoládé és marcipán desszertek, díszdobozok, kávéházi sütemények és torta szeletek széles választékát kínáljuk. Magyarországon saját cukrászati hálózattal rendelkezünk, illetve nemzetközi hálózatokban, kúthálózatokban is megtalálhatóak vagyunk. A Szamosnál a hagyomány és a kiváló minőség találkozik, és együtt alkot folyamatosan bővülő választékot a színvonalas termékek kedvelőinek.KKVHáz – A Magyar gazdaság kávéháza
Tudás kapcsolat és közösségi élmény vállalkozóknak A KKVHÁZ olyan kisvállalati közösség, ahol a tagok nemcsak kiváló vezetők, hanem olyan személyiségek, akik szeretik megosztani a tudásukat másokkal. Munkánk során beazonosítjuk a kisvállalatokat érintő versenyképességi problémákat, és megoldási javaslatokat teszünk a kormány illetékes tárcáinak. Rendezvényeinken tudást, kapcsolatot és közösségi élményt közvetítünk. Lehetővé tesszük tagjainknak, hogy megmutassák termékeiket, szolgáltatásaikat.
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.
Menedzserek Országos Szövetsége
Alapszabályunk a szervezetet szakmai – érdekképviseleti szövetségként definiálja, ami tapasztalataink szerint olykor félreérthető. Érdekképviseleti tevékenységünk lényegének azt tekintjük, hogy szakmai szövetségként hozzájáruljunk a piacgazdaság igényeinek és körülményeinek megfelelő vezetői kultúra kialakításához, illetve fejlesztéséhez, annak minden “tartozékával” együtt, úgymint szakértelem, minőség, korszerű vezetési módszerek, versenysemlegesség, a kockázattal és a felelősséggel arányos jövedelem stb.
Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének célja, hogy segítse a következő vállalkozói generációt és megteremtse azt a vállalkozói réteget, akik cégeiket hosszútávon sikeresen vezetve megerősítik a KKV szektort és hozzájárulnak egy sikeres nemzeti gazdaság megteremtéséhez. A FIVOSZ a fiatal magyarországi vállalkozók és vállalkozó kedvű fiatalok közössége és hivatalosan elismert érdekképviseleti szerve mind hazánkban, mind az EU-ban.
Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesületet
Az Egyesületet kizárólag magyar tulajdonú vállalkozások alapították. Az egyesület célja, hogy elősegítse a felelős családi vállalkozások létrehozását és működtetését azért, hogy az általuk felhalmozott anyagi és szellemi értékek hosszú távon hozzájáruljanak a családok, a vállalkozások és a nemzeti kultúra fejlődéséhez.
További partnereink
Akik már segítették munkánkat az etikus üzleti élet és vállalkozási törekvésünkben.
Minerva Team Kft
Munka- és védőruházati termékek tervezésére és gyártására specializálódott vállalkozásunk több mint 10 éve van jelen a magyar, az osztrák és a svájci piacon. Termékkínálatunkban szerepel egyedi, a vállalati arculatnak megfelelő munkaruházat, egészségügyi, antibakteriális munkaruházat, sterilizálható (akár logóval ellátott szájmaszk), antisztatikus védőruha, jól láthatósági multifunkcionális védőruházat, - lángálló, antisztatikus, hegesztő védőruházat.
Az általunk gyártott termékek kizárólag minősített alapanyagból készülnek. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a munkaruházat a védelmi feladatok ellátása mellett kényelmes és divatos is legyen.
Tovább az oldalraGörög László
30 évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy vezetőfejlesztéssel akarok foglalkozni, és egy életre elköteleztem magam. Megtanultam, értem, és tovább is tudom adni, hogyan lehet céget fejleszteni, a vezetőket karizmatikussá tenni. Azt is tudom, hogy óriási különbség van a hatékonyság és az okoskodás között. Szokatlan megközelítésem nem csak a vállalkozásokat, hanem az életeket is jobbá teheti. Saját sikereim elsősorban a tudásban, az állandó fejlődésben, de különösen az ügyfeleim életében válnak láthatóvá.
Tovább az oldalraMolnar's Kürtöskalács
A Molnár’s kürtőskalács az elmúlt évtizedben Molnár Lászlónak és csapatának, valamint a Magyar Turizmus Zrt.-nek köszönhetően szinte egész Európát bejárta, s a vásárokon terjengő fenséges illata rendre a magyar standokhoz vonzotta a vendégeket. A titok az alapanyagok arányában rejlik. A recept azonban titkos, még a munkatársak sem ismerik. Molnár László a cég tulajdonosa, vendégelőadásával gazdagította a MICE diákok tudását. Etikus üzleti szemléletét adta át a diákoknak.
Tovább az oldalraPVJ Coaching & Mediáció, HR tanácsadás
Coaching, Mediáció, (munkahelyi, üzleti, párkapcsolati, válási) Szervezetfejlesztés.
Önéletrajzírás, motivációs levél, személyre szabottan.
Állásinterjúra, munkahelyi beilleszkedésre való felkészítés.
Delta Cégcsoport
A Delta Csoport a legjelentősebb magyar tulajdonú informatikai megoldásszállító. Közel 3 évtizedes, folyamatos piaci jelenléttel rendelkezik, számos bizonyított, innovatív megoldása pedig még jobban kiemeli a hazai informatika szereplői közül.
A Delta mindent megtesz annak érdekében, hogy a kompromisszumok nélküli minőség, szaktudás és a legújabb technológiai fejlesztéseket tartalmazó korszerű eszközpark jellemezze. Emellett szakembereink is folyamatosan képzéseken vesznek részt.
Tovább az oldalraHunpress Gyorsnyomda
A Hunpress Nyomda nagy szakmai tapasztalattal rendelkező ofszet nyomtatás technológiai eljárásokat alkalmazva teljes körű nyomdai szolgáltatást tud nyújtani minden megrendelő számára. Fő feladatunk, hogy az Ön elképzeléseit megvalósítsuk, papírra vessük. Megrendelőink árérzékenységét szemelőt tartva nagy hangsúlyt fektetünk a nyomtatás árakra. Legyen szó kis és nagy tételről, akár egyedi igényekről, elképzelésekről mi minden igényt igyekszünk a legjobb minőségben kiszolgálnunk, vagyis nyomtatás profi megoldásokkal.
Tovább az oldalraCareer Solutions
A Career Solutions Kft. 16 éve vagyunk jelen a magyar tanácsadói piacon, széleskörű nemzetközi tapasztalattal és tudással rendelkezünk tehetségek kutatása és szervezeti karriermenedzsment projektek lebonyolítása terén. 2013.áprilisától a Cubiks magyarországi partnere, amely a PAPI személyiségi kérdőív és eszközrendszer kizárólagos forgalmazója.
„Arra törekszünk, hogy ügyfeleink tevékenységét sikeressé tegyük azáltal, hogy kiváló szakembereket találunk számukra.”
Tovább az oldalraValutacsoda alapítvány
Dr. Varga István (1897-1962) közgazdász munkásságának emlékére és annak ápolására jött létre. A magyar közgazdasági gondolkodás nagyjai között jelentős szerepet betöltő Dr. Varga István nemzetközileg is elismert közgazdász alkotói munkássága, sokoldalú szellemi hagyatéka méltóképpen ismert és megismerhető legyen.
Tovább az oldalraMBM Solvers
Az MBM Solvers Instagram marketing fókuszú, online márkaépítéssel foglalkozik. Alapítói, Morvai Ádám és Berki Zsolt írták az első magyar, Instagram marketing témájú könyvet. A cég fő profilja marketing tanácsadás és oktatás a KKV-k és a mikrovállalkozások piacán, ezen kívül komplex online marketing kampánytervezést és közösségi média kezelést is vállalnak. Az MBM Solvers menedzseli Magyarország első Instagram-marketing Facebook csoportját/közösségét.
Tovább az oldalraMedia 2.0 Communications
A Media 2.0 kommunikációs ügynökségi tevékenysége mellett újságírók, médiaszakértők, PR szakemberek, marketingesek és oktatók szellemi műhelye is egyben. 2012-ben szakblogként indult, hogy a tágan vett kommunikációs szakmának független felületet biztosítson. 2014 óta rendszeres szakmai meetupokat szervez, amelyeken a magyar kommunikációs és médiaszakma prominens szereplői adnak elő. 2016-tól cégként és krízistanácsadó irodaként működik tovább, amelynek keretein belül a versenypiaci megoldásokat felelős, értékalapú szemlélettel ötvözzük.
Tovább az oldalraFonyódi Ásványvíz Kft.
A Fonyódi fél évszázados története számos érdekességgel szolgál. Íze és minősége miatt a hetvenes években többször is elnyerte az akkor ikonikus, nagy jelentőséggel bíró Kiváló Áruk Fórumának védjegyét. A natúr és szénsavmentes Fonyódi közkedveltségét jól mutatja, hogy Fonyódi Forrásvíz felhasználásával készült a kor egyik legkedveltebb üdítőitala, a Bambi is. A Fonyódi Fresh & Light vizek gyártója termékkel támogatta a programot.
Tovább az oldalraPositive Attitude consulting
Célunk, hogy az egyéni boldogság megteremtésével járuljunk hozzá az elégedettség növeléséhez, ami által egyéni és szervezeti szinten is megtapasztalhatóak a boldogság, mint versenyelőny hatásai. A program alapjait és metodikáját Amerikában Shawn Achor dolgozta ki, aki több mint 100 vállalatnál elvégzett kutatásaival igazolta a boldogság, mint versenyelőny mérhető hasznát az üzleti eredményességben.
Tovább az oldalraLegyen partnerünk!
Érjünk el többet közösen, csatlakozzon partnereinkhez!
Vegye fel velünk a kapcsolatot. Kérjen díjmentes visszahívást!